Mikulás Ferenc producerként olyan kultikus alkotások megszületésénél bábáskodott, mint a Magyar népmesék, a Vízipók-Csodapók, a Leo és Fred, a Mátyás király meséi vagy a közelmúltban elkészült Toldi. A Kecskemétfilm alapító ügyvezetője 53 év után köszönt le június elején, de nemcsak erről mesélt a Válasz Online-nak. Ötvenhatos múltjáról, a rendszerváltáshoz fűzött reményeinek elvesztéséről és arról is, miért vállalta fel a nemzeti animáció ügyét annak ellenére is, hogy ma a magyar animációs szakma egy teljes évre kap annyi támogatást, amennyit az állam egyetlen egész estés játékfilmre költ. Nagyinterjú.

– Mikor és kinek adta át a Kecskemétfilm igazgatását?

– Június elsejétől Bán János, a helyi Petőfi Népe egykori újságírója az új ügyvezető, aki egy időben az M5 vezetője volt, majd az NKA Összművészeti Programok Kollégiumában a kuratórium elnökeként segítette az Árpád-házi szentekről szóló sorozatunk elkészültét. Régóta ismerem, némi közöm ahhoz is van, hogy író lett, hiszen amikor középiskolás korában először bejött a stúdióba, hogy megmutassa a képregényeit, én tanácsoltam neki, hogy inkább mással foglalkozzon.

– Nyolcvannégy éves. Érthető, ha nyugdíjas életre készül.

– Nem egészen. Továbbra is maradok a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) élén fesztiváligazgatóként, emellett azon dolgozom, hogy megvalósuljon végre Kecskeméten a Magyar Animáció Háza, amire tíz éves előkészítő munka után a napokban kaptunk ígéretet a városvezetéstől. A Neumann János Egyetemen Animációs Tudásközpontjának vezetőjeként pedig az animációs képzés beindításán munkálkodom, tudniillik a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen és a Metropol Egyetemen csak animációs rendező és tervező képzés folyik, sehol nem képeznek animátorokat. Holott a mi szakmánkban ez a legfontosabb munkakör, olyan, mint a játékfilmeseknél a színész. Ténylegesen is hasonló ehhez, hiszen egy jó animátornak a biztos rajzkészség mellett színészi adottságokkal is rendelkeznie kell. Bele kell bújnia a rajzolt figura bőrébe ahhoz, hogy hitelesen tudja ábrázolni. 

– Nem csak a képzés akadozik, mintha a rendszerváltás óta egyetlen kormány sem ismerte volna fel a magyar animációban rejlő lehetőségeket…

– Ez így van. Az animációs alkotók rendkívül igazságtalan és méltatlan helyzetben vannak Magyarországon a játékfilmesekhez viszonyítva, akik állami támogatásból állami filmstúdiók igénybevételével dolgozhatnak.

A rendszerváltás óta egyetlen kulturális kormányzat sem hozott létre rajzfilmgyárat.