Gőgös magyarok, komplexusos szlovákok – így haladnák meg az évszázados mítoszokat

forrás: kategória:

„A magyar és a szlovák kultúra kötődései tulajdonképpen szétszálazhatatlanok. Kultúráink, nyelveink, történelmünk, gasztronómiánk, de még a génjeink is szorosan kötődnek egymáshoz, és aki nem ismeri a másik történeteit, a sajátját sem ismerheti meg egészen.” Idézet egy májusban megjelent magazinból: a Napunk című szlovákiai magyar nyelvű újság Miért kevertek a kultúráink? című kiadványa tévhiteket igyekszik eloszlatni azzal kapcsolatban, hogyan hatottak egymásra a magyarok és a szlovákok. A magazin érdekessége, hogy a magyarországi Történelemtanárok Egyletével való együttműködésben jött létre, és a tanév végén 580 szlovák, 75 szlovákiai magyar és 51 magyarországi iskolába juttatták el. De miért egy újság feladata, hogy rendet tegyen a két nép kapcsolatát terhelő mítoszokban, félreértésekben? Erről lesz szó HetiVálasz podcastunkban, amelynek vendége Szalay Zoltán, a Napunk vezető szerkesztője és Bárány Balázs, a Történelemtanárok Egyletének tagja. A műsorvezető Vörös Szabolcs.

Az adás meghallgatható a fenti lejátszóra kattintva. Ha az nem jelenik meg, közvetlen link itt. Ha egyszerűen letöltenék az adásokat mp3-formátumban, ide kattintsanak. Ha telefonon keresztül csatlakoznának műsorunkra, a Spotify mellett iTunes-on, TuneIn Radio-n és Pocket Casts-on is megtehetik. Podcastunk RSS-csatornája ezen a hivatkozáson található.


Részletek a műsorból:

Mi jut eszébe egy szlováknak a magyarokról?

Hírek

Orbán sejtelmes üzenteteOrbán Viktor Facebook oldalára az oldal moderátorai péntek este
Egykor királyi székhely ma a legkisebb magyar városBár a környéket már az őskortól fogva benépesítettük mi emberek: újkőkortól kezdve a bronzkoron át folyamatosan lakott terület volt a város és a térsége. Köszönthetően talán kedvező adottságainak, ahol a hegy és folyó találkozik egymással és festői szépségű környezetet tár elénk pusztán a természet is. Tudták ezt jól a történelem folyamán a kelták, germánok, rómaiak, avarok és természetesen mi magyarok is. Minden történelmi kor lakói nyomot hagytak a településen és festői szépsége az épített környezet által nem romlott csak javult és egyre harmonikusabbá vált.
Floriana Messina - egy kép amitől felrobbant az egész internet.Egyre nagyobb népszerűségnek örvend egy fotó, amely az online világban terjed mégpedig a futball
Na ki a király?Mága Zoltán, Pataki Attila, Győzike és most következik a meglepetés: Kis Grófo.
Három fejű kisliba?Bár a képen úgy tűnik, mintha egy kiskacsa lenne három fejjel ez azonban csak optikai csalódás.
Az ukrán háború borzalmaiAz Ukrán állami mentőosztagok képei és felvételei az ukrán Zsitomir (Zhytomyr) város egyik lakón
A világ a bogárnézetbőlA képeket John Brackenbury nyugdíjas állatorvos-tanár készítette szülővárosa, Cambridge közelébe
Mobil menhely hajléktalanoknakSzerte a világban gondot okoz, hogy sok hontalan ember ragaszkodik saját környezetéhez és nem kí
TOP 10 legdrágább whiskeyEgy időben mindig a pezsgők vitték el a legdrágább italok címét, bár egy Armand de Brignac pezsg