atlatszo

atlatszo

A több ezer darab bilincsre és rendőrbotra vonatkozó tendereket a Védelmi Beszerzési Ügynökség ír

atlatszo

Régi és újabb ügyekről beszélgettünk az ügyvéddel a rendőri éveire visszaemlékező, A nyomozó című

atlatszo

Ki köti össze az orosz tulajdonosi hátterű diszkont élelmiszerbolt-hálózatot, egy rengeteg állami

atlatszo

A Velencei-tó egyik utolsó természetes partszakaszának beépítését jelentené a kormány által kieme

atlatszo

Lázár Jánossal az élen a Fidesz a kivitelező Strabagra mutogat, pedig az állam részéről valaki át

atlatszo

Sikerült megszólaltatnunk két magyar férfit, akik részt vettek a magyar-szerb határon zajló ember

atlatszo

Berlinből követtük végig a történelminek nevezett németországi parlamenti választásokat, ami nem

atlatszo

Ahogy korábban, úgy nagy valószínűséggel most is az állami szervezet elnöke és annak felesége has

atlatszo

A kínai autógyár Szegeden épülő üzemének környezethasználati engedélyében elképesztő számok vanna

atlatszo

Jelentősen megváltoztak az engedélyezéskor fennálló feltételek, ilyenkor az illetékes környezetvé

atlatszo

A külügyminiszter februárban azzal büszkélkedett, hogy New York és Washington között vonattal uta

atlatszo

Az épület tulajdonosa a Szijjártó Péter embereivel kitömött vagyonkezelő alapítvány, ami az egész

atlatszo

Épp azokban a gyáregységekben tiltották meg a rákkeltő anyagok használatát, ahol a műholdas felvé

atlatszo

Hosszú huzavona után megállapodott a kórház és az önkormányzat: szerződésben szabályozzák, kinek

atlatszo

Legalábbis Fónagy János államtitkár szerint, aki úgy véli: erre a legjobb példa az, hogy az állam

atlatszo

A közbeszerzési eljárás során az egyik cég panaszt tett, szerinte ugyanis 90 nap alatt nem lehet

atlatszo

Kikértük az Országos Atomenergia Hivatal által felvett jegyzőkönyvet, eszerint nem csak a januárb

atlatszo

Összedőlő, kihagyott és rosszul tervezett állomások szegélyezik a horribilis összegből épülő Buda

atlatszo

A Magyarországon kommunista diktatúrát kiépítő Rákosi Mátyás is ugyanazokat a szólamokat harsogta