Egy viharos éjszakán Gérecz Attila elfűrészelte cellája ablakrácsait, és a megáradt Dunába ereszkedett a váci börtönből, ahol politikai fogolyként töltötte tizenkét éves büntetését. A nagy szökés hetven éve, 1954. július 18-án történt. Hajnal Géza most megjelenő kötetében a huszonegy évesen elítélt fiatalember kálváriája mellett rámutat egy másik szenvedéstörténetre is: az édesanyáéra, aki néhány év leforgása alatt mindenkit elveszített maga körül. Az ő eddig sehol sem publikált elküldetlen levelei nemcsak a fia szökésének történetéhez járulnak hozzá fontos adalékokkal, de egy titkos ajtón át beeresztik az olvasót az ötvenes évek fojtott légkörű, nyomasztó hétköznapjaiba is. Egy politikai elítélt otthonába, amelyben a széthullott család utolsó tagja küzd belső vívódásaival a társbérlők gyűlölködő pillantásaitól övezve.

Máig sok szó esik a közbeszédben az ötvenes évekről, a politikai elítéltek által átélt szenvedésekről, de messze nem tudunk annyit az egyes ember mögött álló hátország mindennapjairól. A szülőkről, akikkel, mikor az ítélet felől érdeklődnek, egy üvegablak mögött ülő hivatalnok közli, hogy a fiukat már ki is végezték. Az anyáról, aki tébolyultan járja a várost és a járókelőknek magyarázza: „Képzelje el, uram, három fiam volt, és most mind halott!” Ritkán vehetünk kézbe olyan intim módon megírt memoárt ezekről a sötét évekről, mint Gérecz Attila édesanyjának Elküldetlen leveleit. Ezek az írások teret engednek ugyan szemérmes szerzőjük külvilág felé elfojtott, csapongó érzelmeinek, átélhetővé téve ezzel a családot ért csapások erejét, közben mégis tárgyilagosan mutatják be, hogyan szembesül fia elhurcolásával egy anya a sok közül, és a rabság évei alatt hogyan alkalmazkodik a kialakult helyzethez.

Persze Gérecz Ödönné Básthy Irén esete bizonyos szempontból rendhagyó, hiszen vele megtörtént, ami mással nem: a fia megszökött a börtönből. Kétségkívül ez a legizgalmasabb friss közlés a Gérecz Attila szökése című kötetben, mely Hajnal Géza készülő nagymonográfiájának második előtanulmányaként jelent meg.