Dienes János: Horváth Csaba mindvégig a beruházó érdekeit szolgálta

forrás: kategória:

Horváth Csaba polgármester a Bayer-ügyben évek óta félrevezeti a közvéleményt – állítja Zugló volt főépítésze szakmai közleményében. Dienes János a zuglói óriásprojektről írt kétrészes cikkünk nyomán küldte el nekünk írását, amelyben azt mondja, köztisztviselőként korlátozott eszközökkel, a nyilvánosságtól és a beruházóval való érdemi tárgyalásoktól eltiltva kellett éveken át végignéznie, hogy a polgármester egy törvénytelen szerződéstervezetet akart folyamatosan áterőltetni a testületen.

A zuglói polgármester és a jegyző személyemet érintő nyilatkozatokat tett a 24.hu, a Válasz Online és a Telex cikkeihez, és egy hosszabb nyilatkozatot Horváth Csaba a Facebook oldalán is közölt 2024. május 8-án. Azért szólalok most meg, hogy ezt a szövevényes ügyet jobban megérthesse a kívülálló.

2020 elején neveztek ki a XIV. kerület főépítészének, de Hajdu Flórián alpolgármester (MSZP) felkérésére már korábban is adtam szakmai tanácsokat a 2019-es építési szabályzathoz. Közvetlenül a kinevezésem előtt a kerületi jegyzővel, Tiba Zsolttal volt egy beszélgetés, ahol bemutatkoztam és ismertettem írásban is átadott programomat. A Bayer-beruházás problémáját megörököltem, az ügy végigkísérte, és meghatározta három és fél éves főépítészi munkámat a kerületben.

Röviden az előzményekről: 2018. július 6-i ülésén a zuglói képviselő-testület fideszes és MSZP-s tagjai (köztük Tóth Csaba, az MSZP kerületi szervezetének elnöke, akkor országgyűlési képviselő, a zuglói közélet meghatározó szereplője) elfogadták azt a megállapodást, amely a beruházó kötbérét elengedte, ajándékként 15% lakáscélú építkezést megengedett (ez átszámolva nagyjából 400 lakást jelent), és a kormányközeli Bayer Construct céget az addigi tulajdonos lengyel Echo-Mundo helyére beengedte. Ezt a rendkívül aggályos megállapodást Karácsony Gergely akkori polgármester beterjesztette, érvelt mellette és aláírta, amivel a Zuglóra hátrányos beruházásnak utat nyitott.

Hírek

Győzikét bedrogozva a szőnyegen találta meg a családjaGáspár Győző a fidesz egyik kampányarca és a felesége, Bea asszony a Palikék világa by Manna vid
Meghackelte a Kutyapárt az M1 (köztévén) évente járó 5 percetA Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) hozta a szokásos formáját és abszurd módon mutatta be közpénz
Egykor királyi székhely ma a legkisebb magyar városBár a környéket már az őskortól fogva benépesítettük mi emberek: újkőkortól kezdve a bronzkoron át folyamatosan lakott terület volt a város és a térsége. Köszönthetően talán kedvező adottságainak, ahol a hegy és folyó találkozik egymással és festői szépségű környezetet tár elénk pusztán a természet is. Tudták ezt jól a történelem folyamán a kelták, germánok, rómaiak, avarok és természetesen mi magyarok is. Minden történelmi kor lakói nyomot hagytak a településen és festői szépsége az épített környezet által nem romlott csak javult és egyre harmonikusabbá vált.
Három fejű kisliba?Bár a képen úgy tűnik, mintha egy kiskacsa lenne három fejjel ez azonban csak optikai csalódás.
Boldog Istvánt csak a valóság zavarjaBoldog István volt fideszes országgyűlési képviselő szerint "
Casper az albínó delfinNem mindennapi látványosság szemtanúi lehettek annak a hajónak a legénysége, akik Kalifornia par
Farsang LibanonbanLibanonban idén március 6.-án tartották meg a Zambo karnevált, ilyenkor a helyiek farsangi jelme
Floriana Messina - egy kép amitől felrobbant az egész internet.Egyre nagyobb népszerűségnek örvend egy fotó, amely az online világban terjed mégpedig a futball
Hó lepte el TüringiátA téli sportok szerelmesei minden bizonnyal örülnek, hogy komoly mennyiségű hó hullott Türingiáb