Két hónappal az ukrajnai konfliktus kitörése után Oroszország elkezdte korlátozni a nyugati irányú gázszállítást, napirenden az uniós embargó az orosz olajra, Kijevben pedig lebontották az orosz−ukrán barátságot szimbolizáló szovjet emlékművet. A Barátság (Druzsba) kőolajvezeték-rendszeren át azonban – legalábbis egyelőre – továbbra is szakadatlanul folyik a fekete arany az egykori baráti országok felé. A világ leghosszabb energia-ütőerének első magyar szakasza éppen hatvan évvel ezelőtt, bővítése kerek ötven éve készült el. Ennek apropóján írta meg Végh Dániel a vezeték történetét A Szív számára, amelyet a jezsuita lap – a Válasz Online-nal való együttműködés keretében – rendelkezésünkre bocsátott. A cikk szerkesztett változatát közöljük, a teljes írás A Szív friss számában olvasható.

„A helyzet a következő: egy ország gázellátása, illetve olajellátása nem filozófiai, kommunikációs, ideológiai vagy politikai, hanem gyakorlati kérdés. A gázellátásunk nyolcvanöt százaléka és az olajellátásunk hatvanöt százaléka érkezik Oroszországból. Miért? Nem szórakozásból van ez így, nem mi választottuk ezt a helyzetet, egyszerűen ezek az adottságok Közép-Európában. Az infrastruktúra határoz meg minket. Nincsenek alternatív gázforrások, nincsenek alternatív szállítási útvonalak, amelyek lehetővé tennék számunkra, hogy megszabaduljunk az orosz olajtól és orosz gáztól az előttünk álló néhány év folyamán” – nyilatkozta április utolsó napjaiban a legnagyobb amerikai hírtelevíziónak a magyar külgazdasági és külügyminiszter, akit tavaly év végén tüntetett ki Barátságért érdemrenddel orosz kollégája. De hogyan is jött létre és pontosan hogy is nézett ki annak idején ez a bizonyos helyzet? Elöljáróban: az eredeti tervek szerint Magyarország igényeinek csupán harmadát tette volna ki a Barátság vezetéken át érkező orosz nyersolaj…